Stefani Germanotta, azaz Lady Gaga márciusban azt nyilatkozta az angol MTV-nek, hogy jó ütemben halad harmadik stúdióalbumával.

Azonban három hónappal később a Rolling Stone Magazinnak adott interjújában kijelentette, hiába készült el a lemez, csak jövő év elején fogják kiadni. „Olyan gyorsan elkészült! Csak pár hónapja dolgozom rajta, mégis úgy érzem, hogy tökéletesn kész vagyok vele. Ez más zenészeknek talán évekig tart, de én minden nap írok dalokat.”- nyilatkozta az énekes-dalszerző, majd hozzátette, hogy új albumának címét 2010 szilveszterének éjjellén teszi közzé, és azonnal magára is tetováltatja.

A Lady Gaga jelenség 2008-ban indult világhódító útjára. Azóta megjelent két albuma és számos dala ostromolta a lejátszási listákat. Az énekesnő csillaga extrém személyiségének, meghökkentő stílusának és zenéjének köszönhetően biztosan magasan jár majd a következő évben is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ladygagadaily.blog.hu/api/trackback/id/tr532152086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása